A borsó őshazája a Kaukázustól a Földközi-tengerig terjed. Régi idők óta ismert növény. A kő- és bronzkorszakbeli maradványok között már találtak borsómagokat. Táplálkozási jelentősége nagy. Értékét nagy fehérjetartalma, továbbá a zöldborsóban levő cukor és C-vitamin adja. Ezenkívül tekintélyes mennyiségű foszfor-, kalcium- és vassót is tartalmaz.
A borsó nem tartozik a melegigényes zöldségnövények közé. Hidegtűrő növény, amely már 3-4 C-on csírázik. Tavasszal virágzás előtt -4, -7 C-ot is kibír, virágzáskor pedig -1, -7 C-ot. Ha lombja erős, tartós tavaszi fagyok esetén lefagyhat, ami igen ritkán fordul elő, később azonban újra kihajt és fejlődik. A nagy meleget, különösen, ha az szárazsággal jár együtt, nem bírja. Ilyenkor a szinte kivédhetetlen ellensége, a lisztharmat tönkreteszi.
Vízigénye meglehetősen nagy, főleg a virágzás és a kötődés idején. A talajban nem válogatós.
Az egymást követő évben ne kerüljön ugyanarra a helyre. Az alaposan trágyázott paprika, uborka vagy káposzták után vethetjük, ez esetben nem kell trágyázni. Bár nitrogéngyűjtő növény, mégis tavasszal az induláskor meghálálja a nitrogéntrágyát.
A lilahüvelyű cukor-, és velőborsó, valamint a szelős borsó magasnövésű növény, tehát lugasra kell futtatni. A lilahüvelyű cukorborsó -12 C-ig fagytűrő, tehát már akár november végén is el lehet vetni, s kora tavasszal már szedhető (ajánlatosabb ezért február közepén ültetni, mikor az időjárás engedi, mert ezután már nem nagyon várhatók erős fagyok). A szelős borsót nem kell kifejteni, hanem zölden szeletekre vagdalva lehet ételnek elkészíteni ugyanúgy, mint a spárgababot.
Az alacsonynövésű fajták legkedvezőbb sortávolsága 25-30 cm. A nagyobb növésűeket 30-40 cm-es sortávolságra vetjük. A sorokban a magvak egymástól 3-3,5 cm-re kerüljenek. 4-6 cm mélyre.
